Értelem helyett inkább érzelem
Hogy miért mondom ezt? Észrevettétek már, mikor valami előtt ott álltok és elkezdtek rajta gondolkodni, érvekkel és ellenérvekkel alá,- mellé.. támasztani az eseményt: akkor általában mi a vége? Mert ha még nem akkor én most elárulom nektek. A túl sok gondolkodás a cselekvés halála. Ha valamin gondolkodtok, akkor azt már nem akarjátok zsigerből megtenni és a vége általában nem lesz, még ha látszat igent is mondtok. Nem hiszem, hogy életünk végéig csak és kifejezetten a gondolkodás művészetén, avagy az ego hogyan is tud engem lebeszélni az életről című fejezetén kellene munkálkodnotok.
Az ember nem az észtől lesz ember, hiszen a gépek ebben igazán jól tudnak bennünket helyettesíteni. Az ember az érzelmektől lesz emberi. Az érzelmi megélés világít rá olyan dolgokra a belsőjében, amit addig még nem látott, nem tudott önmagáról. Hiszen, ha szerelmesek vagytok: bármire képesek vagytok: tietek a világ. Lesztek teljesebbek és egy teljesebb ember nagyobb hasznára van a társadalomnak is.
..persze erről az ÉLETRŐL beszél le benneteket az ego, a hatalom..
Nekik nem kell szív és cselekedet, pedig minden igaz dolog valódi forrása a szívben kezdődik és a tettekben realizálódik.
Én kívánom, hogy sokan találjatok rá erre az ösvényre, mert ez mind egyéni, mind közösségi, mind társadalmi szinten nagyot lendítene rajtunk, emberek!

Megjegyzések
Megjegyzés küldése