Szőnyi Nikoletta/Lélektréner

.., hogy szeretve legyek. Minden bizonnyal nem csak én vagyok/voltam abban a cipőben, akivel kiskorában elhitették, hogy ő nem szerethető, hogy hülye és hogy sorolhatnám. Ezek az emberek, vagyis mi: nagyon nehezen engedik meg maguknak azt, hogy szeresse őket egy másik lélek. Talán még fiatalabb korodban igen, de akkor is lesz majd valami kifogás meg nyafogás azért, hogy vége legyen a kapcsolatnak. Meg is történik. Aztán egyedül marad. Majd jönnek a próbálkozások, de az ember, akit sosem szerettek: megtiltja magának a továbbiakban is, h szeretve legyen, hiszen ez égett a tudatalattijában, ami az élet minden területén átveszi a hatalmat a tudatos vagy tudattalan emberi lény felett. És jön a verkli. Ezt ezért, azt meg azért löki el magtól és közben azt mondja, hogy ez az ember ezért, az meg azért nem való hozzá. Persze ezt csak az ego mondja, hogy alátámassza és megtartsa a szeretetlen állapotot. pedig az nem vezet sehova. Öl, butít, elvesz, rombol. Nem a szerelem az, ami ezt teszi. Ez me

Nem, nem szeretnék panaszkodni. Az távol áll tőlem 10 éve kb. De valahogy a napokban úgy jöttek a dolgok velem szembe, mellettem és értem, hogy feltörjön a mutyi, melyet mostanában igyekeztem elfojtani magamban. Ha van egy gyerek, az mit érdemel puszta létével? Szeretetet, törődést, odafigyelést, támogatást, jó szót, puszit, ölelést, mosolyt. Szerintem. Szerintetek? Kérdem én: mit tettem, azon kívül, h megszülettem..., h ezekben ne legyen részem? Kérdezem azt is, ha nem is akarom a másik oldalt hibásnak kihozni, akkor miért nem oda születtem, akinek a szeretet-indexe legalább csak hasonló az enyémhez? Habár ez azért hülyeség, mert nem igaz, h nem tud szeretni, ha a szeretete: egy másik vérem felé pedig tökéletesen megvolt. Ahogy Arisztotelész megmondta: van osztó-igazságosság... úgy ez esetben miért nem volt osztó szeretet? Legalább csak a fele, mi bennem van, mit én gyerekként igényeltem volna... Miért? Miért? Miért? Én miért tudom megtenni, ha én nem kaptam meg? Az emberek baromi