Egy gyermeknek járó szeretet...
Nem, nem szeretnék panaszkodni. Az távol áll tőlem 10 éve kb. De valahogy a napokban úgy jöttek a dolgok velem szembe, mellettem és értem, hogy feltörjön a mutyi, melyet mostanában igyekeztem elfojtani magamban.
Ha van egy gyerek, az mit érdemel puszta létével? Szeretetet, törődést, odafigyelést, támogatást, jó szót, puszit, ölelést, mosolyt. Szerintem. Szerintetek? Kérdem én: mit tettem, azon kívül, h megszülettem..., h ezekben ne legyen részem? Kérdezem azt is, ha nem is akarom a másik oldalt hibásnak kihozni, akkor miért nem oda születtem, akinek a szeretet-indexe legalább csak hasonló az enyémhez? Habár ez azért hülyeség, mert nem igaz, h nem tud szeretni, ha a szeretete: egy másik vérem felé pedig tökéletesen megvolt.
Ahogy Arisztotelész megmondta: van osztó-igazságosság... úgy ez esetben miért nem volt osztó szeretet? Legalább csak a fele, mi bennem van, mit én gyerekként igényeltem volna... Miért? Miért? Miért? Én miért tudom megtenni, ha én nem kaptam meg?
Az emberek baromi igazságtalanok. És nem az anyagi javakkal kellene dobálódzni, hanem igazságosan, szeretetben élni. Azt adni, amit képesek vagyunk, mert minden ember képes szeretni. Nekem ezt senki se mondja, h nem.
..és lehet erről nem beszélni, lehet ezt eltusolni, elfojtani. Meg lehet hallgatni a másik oldal véleményét is, nyilván mást fog mondani, de ez akkor is ott van a mélyben és olykor-olykor felszínre tör. Mert minden energia azért van, hogy egyszer csak elkezdjen élni. Én is ezért születtem, mint ahogy mindenki más. Hogy ki milyen előjellel: +/- na ezt már mindenki maga dönti el.
Nem, nem haragszom a másik oldalra, vagy legalábbis igyekszem megbocsájtani, de nem fogok a létemért elnézést kérni. Ez hülyeség.
Éppen ezért elmondom, kimondom, leírom. Elmondtam neki is. Nem változott semmi. Mást állít.
Nem kell őt megkövezni, nem kell engem sem. Nem én vagyok az első eset és nem is ő. Persze nem is az utolsó. Csak tudjuk, h ilyen is van. Nem kell szégyellni. Nem valószínű, h bármit is rosszul tettünk. Ő se és én se. Ez valószínűleg karma. Érett, megérett, beérett. Megkaptam, visszakaptam.
Köszönöm, elég. Leteszem. Nem cipelem. Kiírtam, megírtam. Tűnjön el. legyen egy szösszenetnyi rossz emlék. Csak hagyjon élni.
..és akinek kijutott belőle, az becsülje meg, kezelje a helyén a dolgokat. Mert hajlamosak vagyunk a jót nem becsülni, csak akkor sopánkodni, amikor az már nincs velünk/nekünk...
Én ölelek, szeretek Mindenkit!
Jó, hogy vagytok és minden jó, ahogy van.
Kislányom: Téged pedig nagyon szeretlek, de nem kell ezt bizonygatnom, hiszen tudod. :*
Ha van egy gyerek, az mit érdemel puszta létével? Szeretetet, törődést, odafigyelést, támogatást, jó szót, puszit, ölelést, mosolyt. Szerintem. Szerintetek? Kérdem én: mit tettem, azon kívül, h megszülettem..., h ezekben ne legyen részem? Kérdezem azt is, ha nem is akarom a másik oldalt hibásnak kihozni, akkor miért nem oda születtem, akinek a szeretet-indexe legalább csak hasonló az enyémhez? Habár ez azért hülyeség, mert nem igaz, h nem tud szeretni, ha a szeretete: egy másik vérem felé pedig tökéletesen megvolt.
Ahogy Arisztotelész megmondta: van osztó-igazságosság... úgy ez esetben miért nem volt osztó szeretet? Legalább csak a fele, mi bennem van, mit én gyerekként igényeltem volna... Miért? Miért? Miért? Én miért tudom megtenni, ha én nem kaptam meg?
Az emberek baromi igazságtalanok. És nem az anyagi javakkal kellene dobálódzni, hanem igazságosan, szeretetben élni. Azt adni, amit képesek vagyunk, mert minden ember képes szeretni. Nekem ezt senki se mondja, h nem.
..és lehet erről nem beszélni, lehet ezt eltusolni, elfojtani. Meg lehet hallgatni a másik oldal véleményét is, nyilván mást fog mondani, de ez akkor is ott van a mélyben és olykor-olykor felszínre tör. Mert minden energia azért van, hogy egyszer csak elkezdjen élni. Én is ezért születtem, mint ahogy mindenki más. Hogy ki milyen előjellel: +/- na ezt már mindenki maga dönti el.
Nem, nem haragszom a másik oldalra, vagy legalábbis igyekszem megbocsájtani, de nem fogok a létemért elnézést kérni. Ez hülyeség.
Éppen ezért elmondom, kimondom, leírom. Elmondtam neki is. Nem változott semmi. Mást állít.
Nem kell őt megkövezni, nem kell engem sem. Nem én vagyok az első eset és nem is ő. Persze nem is az utolsó. Csak tudjuk, h ilyen is van. Nem kell szégyellni. Nem valószínű, h bármit is rosszul tettünk. Ő se és én se. Ez valószínűleg karma. Érett, megérett, beérett. Megkaptam, visszakaptam.
Köszönöm, elég. Leteszem. Nem cipelem. Kiírtam, megírtam. Tűnjön el. legyen egy szösszenetnyi rossz emlék. Csak hagyjon élni.
..és akinek kijutott belőle, az becsülje meg, kezelje a helyén a dolgokat. Mert hajlamosak vagyunk a jót nem becsülni, csak akkor sopánkodni, amikor az már nincs velünk/nekünk...
Én ölelek, szeretek Mindenkit!
Jó, hogy vagytok és minden jó, ahogy van.
Kislányom: Téged pedig nagyon szeretlek, de nem kell ezt bizonygatnom, hiszen tudod. :*
Megjegyzések
Megjegyzés küldése