Búcsú
Ez az év az elmenetelek éve volt. A fenébe. Rengetegen itt hagytatok bennünket. Már többé nem láthatjuk orcátokat, nem foghatjuk meg a kezeteket. Nem kérhetünk elnézést, nem segíthetünk, nem hallgathatunk meg benneteket. Itt maradtunk a bánatunkkal, a tehetetlenségünkkel, a fájdalmunkkal, a miérteinkkel.
Ilyen szinten csúnya, ronda ez az élet. De mit mutat meg? Mire tanít? Arra, hogy ne majd akarjuk élni az életünket és ne majd akarjunk megbocsájtani, hanem most tegyük meg azt, amit meglehet. Most éljünk, most szeressünk, mert lehet, hogy már holnap nem lehet.
A halál nem válogat. Viszi a hírest, a tehetségest, a jót, a rosszat. Viszi a rokonokat, a fiatalt és az időset egyaránt. Nehéz elfogadni, de ez "csak" a test halála. Olyan nincs, hogy nem vagyunk, majd egyszer csak vagyunk és utána többé nem leszünk sohasem. Ugye érzitek hogy ez mennyire értelmetlen lenne így önmagában? Egyértelműen hiszek abban, hogy a léleknek útja, sorsa van. Teljesíteni jön ide erre a Föld nevű bolygóra annak függvényében, hogy eddigi életeiben mit tett; javítja ki, vagy rombolja le az útját.
Én igyekszem végigmenni az úton. Nem áll szándékomban ide többet visszatérni. Viszont azt is tudom, hogy a másik létformában találkozok azokkal, akikkel itt testben már nem. Miért vagyok biztos ebben? Mindenben biztos vagyok, amit nem látok, hiszen a mátrix csak illúzióvilág, az anyagba kapaszkodva, ragaszkodva szenvedünk a Földön. De ha egy kicsit is utánanéznénk, máris rájönnénk, hogy nincs is anyag, amit mi olyan biztosra "tudunk", hogy van.
Nos kedves barátaim, arra kérlek benneteket, hogy értékeljétek az életet, a másikat, hogy szeretnek és hogy szerethettek. Ne játszmázzatok! Minden pillanatot használjatok ki! Legyetek elnézőek, szeretettel telik, öleljétek át a másikat és engedjétek be a szívetekbe a társaitokat! Akit pedig engedni kell, azt hagyjátok, had menjen! Egyszerű ez az életnek nevezett valami.
De akkor is, ez így most nem volt igazságos!
A Fény kísérje Lelkeiteket további útjukon! Örülök, hogy itt is találkoztunk Barátaim!
Namaste!
Ilyen szinten csúnya, ronda ez az élet. De mit mutat meg? Mire tanít? Arra, hogy ne majd akarjuk élni az életünket és ne majd akarjunk megbocsájtani, hanem most tegyük meg azt, amit meglehet. Most éljünk, most szeressünk, mert lehet, hogy már holnap nem lehet.
A halál nem válogat. Viszi a hírest, a tehetségest, a jót, a rosszat. Viszi a rokonokat, a fiatalt és az időset egyaránt. Nehéz elfogadni, de ez "csak" a test halála. Olyan nincs, hogy nem vagyunk, majd egyszer csak vagyunk és utána többé nem leszünk sohasem. Ugye érzitek hogy ez mennyire értelmetlen lenne így önmagában? Egyértelműen hiszek abban, hogy a léleknek útja, sorsa van. Teljesíteni jön ide erre a Föld nevű bolygóra annak függvényében, hogy eddigi életeiben mit tett; javítja ki, vagy rombolja le az útját.
Én igyekszem végigmenni az úton. Nem áll szándékomban ide többet visszatérni. Viszont azt is tudom, hogy a másik létformában találkozok azokkal, akikkel itt testben már nem. Miért vagyok biztos ebben? Mindenben biztos vagyok, amit nem látok, hiszen a mátrix csak illúzióvilág, az anyagba kapaszkodva, ragaszkodva szenvedünk a Földön. De ha egy kicsit is utánanéznénk, máris rájönnénk, hogy nincs is anyag, amit mi olyan biztosra "tudunk", hogy van.
Nos kedves barátaim, arra kérlek benneteket, hogy értékeljétek az életet, a másikat, hogy szeretnek és hogy szerethettek. Ne játszmázzatok! Minden pillanatot használjatok ki! Legyetek elnézőek, szeretettel telik, öleljétek át a másikat és engedjétek be a szívetekbe a társaitokat! Akit pedig engedni kell, azt hagyjátok, had menjen! Egyszerű ez az életnek nevezett valami.
De akkor is, ez így most nem volt igazságos!
A Fény kísérje Lelkeiteket további útjukon! Örülök, hogy itt is találkoztunk Barátaim!
Namaste!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése